Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

HTML

Recept Izék

Amúgy honlapokat készítünk, de itt most főzünk és fotózunk. Mert azt is szeretjük. Receptek egészen egyszerűen leírva, fotók pont úgy, ahogy a fényképező látta, retusálás nélkül.

Friss topikok

Hirdetés

Blogajánló

Csillagtök tócsni avagy a patisszon új arca

2010.08.08. 10:44 PikPok

Nagyon szeretjük a tócsnit, hagyományosan krumpliból szoktuk csinálni. Most azonban hallottunk egy új receptet, méghozzá azt, hogy csillagtökből (leánykori nevén patisszonból) milyen finom tócsnit lehet sütni. Kipróbáltuk, és tényleg! Sőt, még jobb, mint a krumplis, mert kevésbé üli meg az ember gyomrát. Erről beszélek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Végy egy csillagtököt. Pucold meg, gyaluld le.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Adj hozzá 1 vagy 2 tojást (ha nem elég "taknyos", akkor kell hozzá a második is), nagyjából 2 evőkanál lisztet, sót, köménymagot. Keverd össze, hogy jó ragacsos legyen, de mégse túlságosan csirízes.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. Serpenyőben melegíts olajat, és kis lapos kupacokat csinálj bele a masszából.

4. Süsd aranybarnára mindkét oldalát.

Tejföllel és fokhagymával (fokhagymás tejföllel) az igazi. 

33 komment

Címkék: patisszon tócsni csillagtök

A bejegyzés trackback címe:

http://receptizek.blog.hu/api/trackback/id/tr472195882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

FaZon 2010.08.08. 15:04:32

Szeretem rántva, de így még nem kóstoltam.Azt hiszem hogy eljön az az idő is hamarosan hogy ilyen formában is megkóstoljam.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.08. 15:51:41

Nagyon finom, ahogy a cukkinifasírt és a karfiolkrém is. Múltkora lecsóba kockáztam bele egy kicsi cukkinit és egy kicsi patisszont, valami eszméletlen finom lett.

Rwindx 2010.08.08. 16:17:25

Mi néha csináljuk szimpla gyalult tökkel, barátnőmék tökpuffancsnak hívják. Nekem azért a krumplis a kedvencem.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.08.08. 16:26:53

Mi néha cukkiniből szoktuk csinálni a tócsnit alias lepcsánkot. Úgy is nagyon finom. Ajánlom mindenkinek hogy próbálja ki!

Ekinil 2010.08.08. 17:02:26

Én cukkíniből és sima tökből is szoktam csinálni. Viszont miután lereszelem, besózom, hagyom állni, és kicsavarom, mert olyan sok vizet enged, hogy nem győzi az ember liszttel. Mehet bele bőven fokhagyma és kapor, és ha igazán fel akarom dobni, akkor keverek a tésztába apróra vágott szeletelt bacont. Ha az ember lánya lágyra, könnyűre szeretné, akkor keverjen bele egy mokkáskanál sütőport, mert attól szép pufi és szellős lesz. Tejföllel szeretjük igazán. Nyamm!

NGL 2010.08.08. 17:20:37

Mi répát, cukkinit, burgonyát reszelünk le + só,bors,liszt

nagyon érdekes ízhatást ad :)

Parasite 2010.08.08. 18:52:50

@laspalmas: de az ugye oké, hogy akkor onnantól nem lecsó a dolog? inkább ratatouille.

aszakács · http://www.kaldeneker.hu/ 2010.08.08. 18:57:09

Próbáljátok ki cukkinivel is elkészíteni. Én szoktam, és tényleg nagyon finom.

Nephin 2010.08.08. 19:13:30

Céklából is lehet tócsnit csinálni. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.08. 19:33:38

cukkinifasirt:)
itt a veg az emberiseg megerett a pusztulasra
no cukkini
no patiszon
a tocsni az krumplibol van
nahat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.08. 19:34:29

@Nephin:
mindenbol lehet, mintahogy palinkat is
csak az mar nem tocsni

tomm 2010.08.08. 20:59:51

Minden estre érdekesen hangzik, szerintem kipróbálom. Az elnevezést meg majd azután...:)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.08. 21:01:16

@hagyma:

jaja, a kreativitással csak a baj van...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.08. 21:24:27

@laspalmas:
nekem a kreativitassal semmi bajom, de mivel idetevedtem ezen az almos delutan megemlitettem, hogy nem szeretem a cukkinit meg a patiszont
kulonosen sutve vagy rantva es fasirtnak
viszont imadom a tocsnit
amikor az a jo nehez zsiros krumpli megoli a testemet
a fasirt meg mifelenk sertesbol, marhabol. vagy a ketto keverekebol keszul
nem cukkinibol:)/es nem szojabol/
orzom a hagyomanyaimat:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.08. 21:29:54

amugy nalunk Mary foz, ha nem megyunk ki, de ha nagyon magyart akarok akkor en csinalom es akkor nem lehet ilyen Rabbit kaja
ettol fuggetlenul
en ertekelem
csak krumplibol nekem jobb
a fasit meg husbol:)
steak helyett mi lesz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.08. 22:18:13

raadasul a foton egesz jol nez ki, de egyszeruen eloiteletes vagyok
ez akar igazi tocsni is lehetne
beleharapok es lehet jo, de nem azt kapom amit vartam

na hagyom a cukkini, patiszon szeretoket
/a ceklat imadom/

rez 2010.08.08. 22:28:21

@hagyma: véleményem szerint az íze is olyan lehet kb, mint a húsból készült fasírt vs, szója fasirt...

Doryyka 2010.08.08. 22:51:40

ez tök jó, van 2 patiszonom, de a vőlegényem rántva nem eszi, de ezt kipróálom rajta...

bobbafet 2010.08.08. 23:25:09

Jó recept, de a takony szó nem mutat jól kajával kapcsolatban... Kb. annyira vicces, mint a WC alakú asztali mustártartó (barna mustárral).

kasztor 2010.08.09. 05:34:27

Biztosan finom, de olyan ez mint a pulyka mellééből
való sonka, vagy a csirkéből készült virsli, stb.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.09. 05:37:24

@hagyma:

Azt hiszem félreértettél. Mi nem az eredeti receptek helyett esszük az alternatívákat, hanem melléjük, érdekességképpen. :)
Szóját még soha nem ettem, és nem is tervezem.

astor12 2010.08.09. 06:12:52

@hagyma:
Nagy az igazságosságod! Lassan megéljük, hogy halászlét főznek lófejből, ezek az "újítók"!

PikPok · http://www.sikermarketing.hu 2010.08.09. 18:22:36

@hagyma: tényleg a patisszonos verzió van a képen, nem kamu!
@bobbafet: receptek írásánál azt a legnehezebb elmagyarázni, hogy valaminek mikor jó az állaga. Tudsz az egyébként idézőjelbe írt "taknyos" szónál jobbat? Csak azért, mert én kipróbáltam, és a patisszonos verzió (ellentétben a krumplissal) szinte egészen száraz, amikor elkezded bekeverni. Tehát kell egy megfelelő állagleíró szó, nekem ez jutott eszembe.

Mindenki másnak: köszönöm a kommenteket és az ötleteket. Nem kell a recept mögött mindenféle hátsó szándékot sejteni - hogy helyettesítsünk minden jóízűt valami mással - a helyzet mindösszesen annyi, hogy ipari mennyiségű patisszon fejlődik a kertben, és ennyi patisszont lehetetlenség rántva vagy tökfőzelékként megenni.

Szöszike1 2010.08.11. 21:46:30

Sziasztok!
Egyik nap rábukkantam erre a receptre és el is készítettem. Isteni volt, nagyon szépen köszönöm!!! Még a kutyám is könyörgött érte! :)

PikPok · http://www.sikermarketing.hu 2010.08.12. 12:22:32

@Szöszike1: örülünk, gyere máskor is, hátha tudunk újabb jó receptet adni! Kutyát üdvözöljük!

acordoba 2010.08.12. 12:29:00

@PikPok:
Miért nem sikerült????
Taknyos volt, állaga pont olyan mint a képen, de majdnem folyós maradt, tiszta puha lett, és felszívta az összes olajat, pedig nagy lángon sütöttem...
csak teljes kiőrléső tönköly lisztem volt itthon, lehet h azzel rontottam el??

PikPok · http://www.sikermarketing.hu 2010.08.12. 12:46:16

@acordoba: patisszonból csináltad, vagy cukkiniből? Mert utóbbi vizesebb, oda több liszt kell, és épp tegnap mondta a fodrászom, hogy ő pl. soha nem tesz tojást a krumplis verzióba.
Mondjuk, hogy így gondolkodom, kenyérsütésnél is a teljes kiőrlésű cucc megvicceli az embert, mert lassabban veszi fel a vizet, viszont akkor elvileg többet vesz fel. Tehát lehet, hogy ha állni hagyod, akkor okés lett volna. (Egyébként én emiatt más állagúra is szoktam keverni azt a kenyértésztát újabban, amibe teljes kiőrlésűt is teszek, és ugyanolyan könnyű lesz a tészta, mint fehérliszttel.)
Azt is el tudom képzelni, hogy a patisszon nem volt már elég friss és zsenge, hanem kicsit szivacsosabb, és ezért ette meg az olajat. (Én speciel ezért nem szeretem nagyon a hirtelen sült cukkinit meg padlizsánt, mert akárhogy küzdesz, azok felszippantják az olajat.)
Egyébként gyere máskor is, vadul főzök, sütök és fotózok az új receptekhez!:))) Isteni szilveszteri malacom van, már most felrakom (van képem a tavalyiról), lemész hídba, ha megkóstolod.:)))

Doridia 2011.09.05. 20:09:09

Meg szeretném kérdezni, hogy mivel reszelted le a patiszont, mert én nokedliszaggatón reszeltem le de nem lett ilyen szép mint a tiéd.
Köszönöm szépen a válaszod előre is.

PikPok · http://www.sikermarketing.hu 2011.10.15. 15:14:04

@Doridia: hú, ez nehéz kérdés így 1 év távlatából.:)) Azért nehéz, mert több alkalmas reszelőnk is van, az egyik a nokedliszaggatós változat. Aztán van egy olyan narancssárga tökgyalu, amit régen sokat reklámoztak a teleshopban, és van egy tekerős Moulinex is. Emlékeim szerint a sima nokedliszaggatós reszelő játszott. Talán az lehetett a probléma, hogy nem volt elég friss a patisszonod? Mert ha harsogósan friss, akkor szebben gyalulható. Ezt meg akkor szedtük le.